KOXY a művészkutya Az Ázsiai és Törpekutya Klub évadzáró rendezvényén a résztvevôk, fôleg a hölgyek, örömmel fedezték fel Gergely Róbertet a díszvendégek között. Kiderült, hogy maga is klubtag, hiszen egy bichon havanais tulajdonosa. A mûvész zuglói otthonában a kutyalélek rejtelmeirôl és a kutyás élet különleges mivoltáról beszélgettünk.   – Okos, szép kutya a Koxy, okos… remélem, most is sikerül a produkció! Gergely Róbert szavaira végül a kiskutya szép lassan eldôl, majd hanyatt fordul – a mutatvány sikerült. – Már igazi kiképzô! Koxy az elsô kutyája? – Kisfiúként is állandóan egy kutya után áhítoztam, mint minden gyerek, de szüleimnek mindig volt valami találó érve, hogy miért ne tartsunk kutyát. „Nagyfiúként” aztán rögtön két kutyával kezdtem, Dzsonit, a berni pásztort egy kiállításon vettem, Red, az ír szetter pedig talált kutya volt. Úgy kilenc hónapos lehetett, mikor édesanyám befogadta, persze csak azért, hogy nekem adja, hiszen mindig egy négylábúra vágytam. „Tessék, itt egy kutya!”, állított be egyik nap Reddel. Így hát elkezdtem élni kutyás életemet, ami teljesen más, új életforma volt az addigi hétköznapokhoz képest. Szép lassan beletanultam, olyannyira, hogy feleségemmel hajléktalan kutyákon is segítettünk, befogadtuk ôket és új gazdát kerestünk nekik. Kalandos heteket töltöttünk például egy dobermannal. Szerencsésnek tartom a fiamat, hogy ô már kutyás családba született, neki ez a természetes közege. Eddig ô volt a kicsi, most meg Koxy az. – Mi történt a két másik kutyával? – A válás sajnos ezen a téren is megváltoztatta az életem. A kutya iránti vonzalmam persze megmaradt, de a lehetôségeim korlátozottak. Mint társasági kutya, Koxy pont megfelel egy társasházi lakásba. Az emberek megirigyelhetnék, mennyi szeretet és imádat szorul egy ilyen kicsi kutyába. Ember soha sem örül annyira a másiknak, ahogyan ez a kutya üdvözöl mindenkit, akit szeret. Még édesanyámat is imádja, pedig neki elsô szava a „porrongy” volt, mikor meglátta Koxyt. A nevét illetôen mindenkinek jobbnál jobb ötlete volt, de nem tudtunk megállapodni, így maradt a törzskönyvi neve. – Hogyan egyezteti össze a kutyatartást a munkájával? – Koxy igazi mûvészkutya, még a színházba is elviszem. „Mit keres ez itt?” kérdezték a kollégák, mikor elôször magammal vittem, most meg hiányolják, ha nincs velem. A munkafolyamatot az elsô perctôl az utolsóig végigkíséri, és ez nem is mindig kellemes neki. Például amikor egy dalt tanulok és ezerrel szól a magnó a kocsiban – ô ugyanis a kalaptartón szokott utazni, a hangszórók mellett, így zeneileg talán egy kicsit túlképzett. Egyetlen dolog van, ami nagyon megviseli, a magány. Egyszer az egész család elutazott egy hétre külföldre, Koxyt egy ismerôsünkre bíztuk, ott bánkódott. De meg is kaptuk a büntetésünket, mikor hazaértünk! A mi jólnevelt, szobatiszta kutyánk ránk nézett, majd leguggolt a szônyeg közepén. Azonnal hívtuk az orvost, konzíliumot tartottunk, hogy biztosan valami baja van. Aztán felvilágosítottak, hogy egyszerûen így fejezte ki a véleményét. – Úgy hallottam, már tenyészszemlén is voltak. – Igen, nem is tudtam, hogy ennyire komplikált menyasszonyt találni Koxynak! Mindenféle követelmény, papírok, tenyészszemle. Nem is olyan messze, itt a kerületben akadt is egy csinos partnerjelölt. Koxynak rögtön megtetszett a hölgy, óriási volt a szerelem, de sajnos a méretkülönbség is, aztán mire mi, emberek segíteni próbáltunk volna, teljesen kifáradt a nagy igyekezettôl. Úgyhogy ezúton is tolmácsolnám Koxy üzenetét, miszerint mûvész kiskutya lányok barátságát keresi.